A történet főhőse (Laurence S. Harvey) egy középkorú, nagyon alacsony, átlagos életet élő férfi, aki nagyon rajong „Az emberi százlábú” című filmért. Unalmas napjait egy parkolóház alagsorában tölti, ahol biztonsági őrként dolgozik és még mindig a szüleinél, pontosabban az anyjánál él. Pszichésen kicsit zavarodott, hiszen amint az a filmből kiderül, gyerekkorában megerőszakolta a saját apja, akinek a börtönbe meneteléért anyja őt hibáztatja. Rajongása az első film iránt abban merül ki, hogy napjában többször is végignézi, tart egy saját százlábút, külön füzetbe gyűjti a fontosabb momentumokat tartalmazó képeket. Ahogy azt Martin anyukája is megjegyezte:
„Állandóan a százlábúról beszél, összevarrt emberekről. Mit jelent ez?”
Nos, leginkább semmit, hiszen amint azt az egyik „fogolytól” megtudjuk:
„Az emberi százlábú csak egy film, nem varrhat össze embereket a szájuknál és a seggüknél fogva!” =D
Ami nagy különbség az első filmhez képest, az az egész mű hangulata. Az egész film fekete-fehér és rendkívül nyomasztó, ami egy különös mértékű kegyetlenséggel és szadizmussal társul. Bizony, míg az első film inkább egy tipikus amerikai horror volt, ahol elmegy pár p*csa valami isten háta mögötti helyre, ahol aztán jól porul járnak, itt teljesen más a helyzet. Kezdettől fogva a főszereplőn van a hangsúly, az egész film ő rá épül, az áldozatoknak gyakorlatilag nincs is szövegük, ők csak vannak. Talán ez a film problémája, hiszen ha belegondolunk Dr. Heiter-hez (Dieter Laser) sokkal emlékezetesebb jelenetek kötődtek még az első filmben, amik gyakran elég szórakoztatóak is voltak, meg aztán két női főszereplő, meg a japán is érdekes figura volt. Itt gyakorlatilag kezdettől fogva jönnek a véres jelenetek, a gyilkolás, ezt néha megszakítja Martin mimikája, meg viselkedése, ami még néha szórakoztató is lehet. Talán nem a legjobb választás volt ez a karakter, a főhős túl csöndes nekem, alig beszél a filmben, csak az arcán a grimaszokat látni, no meg azt a legendás kigyúrt felső testét. :O
Port.hu értékelés: még nincs
Év: 2011
Torrent letöltés:
http://ca.isohunt.com/download/348831293/the+human+centipede.torrent