Annyira (nem is) rossz, hogy már (majdnem) jó! Leginkább ezzel tudnám jellemezni a filmet, ami borítója és neve miatt igen csak „Zs” kategóriásnak tűnik, pedig akár egy „V” kategóriába is beférne. A film azzal kezdődik, hogy 1909-ben egy rangert megölnek az orkok egy illegális bányában. Aztán 100 év múlva kitörnek a barlangjaikból és elkezdik leöldösni a népeket, mindezt egy amerikai nemzeti park közepén. Így hát Cal Robertson vadőrre és segítőjére, az önkéntes Hobbie-ra hárul a (világ) nemzeti park védelme. Először valami medvét kezdenek el üldözni, amiről azt hiszik, hogy felelős a parkban való rendbontásért, de Hobbie már ekkor is sejti, hogy valami nincs rendben és Nagylábra gyanakszik…
Körülbelül ennyivel le lehet írni a filmet, kis fantáziával a végét is ki lehet találni. Ennek ellenére sokkal jobb film lett, mint amit először vártam. Kezdetnek tetszett, hogy végre nem zombik, vagy valami barlangi véglények voltak terítéken, hanem orkok rendes páncélban, fegyverekkel meg kiegészítőkkel. Na meg aztán helyenként a szereplők is annyira szánalmasak voltak, hogy lehetett rajtuk nevetni. Nem kifejezetten mondanám vígjátéknak a filmet, mert szerintem annyira nem mentek rá a poénokra (talán jobb is), de minden szereplőben volt egy kis jellemkomikum, két említett főhősünk az elején több kárt csinál, mint hasznot Cal-t majdnem ki is rúgják néhány addigi dolga miatt. [Spoiler] Aztán a film végére pedig szépen felnőnek a feladathoz, hossza menekülés, bujkálás után, 2 segítővel elintézik a több száz fős ork sereget, mindezt néhány puskával, gépfegyverrel. Az orkokról annyit, hogy ugyan nem mondható horrornak, vagy egyáltalán agresszívnek a film, de azért szerettem volna látni, ahogy a páncélokon áthatol a golyó, és kifröccsen az orkok vére. Sokszor az volt az érzésem, hogy painttel rajzolták oda az effekteket, annyira rosszul koccantak a golyók a páncélokon.
Összegezve a dolgokat nem kimondottan jó film, nekem annyira nem jött be, de lehet hogy másnak jobban bejön a film humora. Lehet hogy másnak jobban bejön ez a gyenge akció-komédia stílus… Részemről, helyenként tetszett a film, el gondolkodtatott, hogy vajon milyen lett volna a Gyűrűk Ura, ha Gandalfnak gépfegyvere van. Összesítve olyen 4/10-et adok rá.
Port.hu értékelés: még nincs
Éví: 2011
Torrent letöltés: http://ca.isohunt.com/download/331107941/orcs+2011.torrent